RROMANI NYELVŰ FÓRUM

INVITACIA-MEGHÍVÓ Aven thaj das duma pal amari identiteta thaj edukacia! Aźutǎras tumen! A Romano Kher a rromani nyelv világnapja alkalmából szeretettel invitálja Önöket a rromani nyelvű Fórumra, melynek témája az identitás és az oktatás.

ROMA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM 2024

fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézmények nappali tagozatos képzésben részt vevő hallgatók számára

Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humánerőforrás fejlesztésének támogatása, ezért 2024. évre meghirdeti a Roma Ösztöndíjprogram pályázatát a fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézményeknappali tagozatos képzésben részt vevő hallgatói számára.

A Roma Ösztöndíjprogram keretében a nyertes pályázók 5 hónapon keresztül – mentor támogatása mellett – lehetőséget kapnak munkatapasztalat-szerzésre, mely elősegíti a közigazgatásban, illetve közszolgáltatás nyújtásával foglalkozó munkáltatóknál való elhelyezkedésüket. Az ösztöndíjasok készségfejlesztő képzéseken és közösségi programokon is részt vehetnek.

A Programban legfeljebb 20 fő nappali tagozatos, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, felsőfokú tanulmányait folytató hallgató vehet részt, aki:

  • büntetlen előéletű, cselekvőképes személy,
  • magyar állampolgár vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező vagy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó bevándorolt, illetve letelepedett jogállású vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárságú személy,
  • roma nemzetiségű vagy roma nemzetiséghez tartozónak vallja magát,
  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll,
  • vállalja, hogy a fogadó szervezetek valamelyikénél az ösztöndíjas időszak alatt havonta legalább 40 órában (de legfeljebb 50 órában) a rábízott, a fogadó szervezet tevékenysége szempontjából releváns feladatokat ellátja,
  • elszámolási és visszafizetési kötelezettséget vállal, amennyiben az előírt követelményeket nem teljesíti.

A Programban részt vevő hallgatók részére nettó havi 100.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

A Roma Ösztöndíjprogram alapvető célja, hogy

  • előmozdítsa a roma fiatalok kompetenciáinak fejlesztése és munkatapasztalat-szerzésének biztosítása által a roma nemzetiségű fiataloknak a közigazgatásban, illetve közszolgáltatás nyújtásával foglalkozó munkáltatóknál való elhelyezkedését,
  • előmozdítsa a felsőoktatásban részt vevő roma egyetemisták esélyegyenlőségét, értelmiségi, illetve magasan képzett szellemi tevékenység végzésével járó pályán való elhelyezkedését és megmaradását,
  • a fogadó szervezetek számára rekrutációs bázist jelentsen.

Jelentkezési határidő: 2023. november 30.

Ösztöndíjas időszak: 5 hónap, mely 2024. február 1. és 2023. augusztus 31. közt teljesítendő azzal, hogy ösztöndíj csak 5 hónapra kerül kifizetésre. Az 5 hónap ütemezését az ösztöndíjas mellé kirendelt mentor által készített egyéni program tartalmazza majd.

Kapcsolattartó: Szőke Brigitta (e-mail: szokeb@budapest.hu, telefon: 327-1579)


Pályázati anyagok letöltése:

A RÖP 2023 ismertetője

RÖP 2023_Adatkezelési tájékoztató

RÖP 2023_Rendelet

Nyilatkozat Büntetlen előéletről

Nyilatkozat összeférhetetlenségről

RÖP 2023 Pályázati adatlap

RÖP 2023_Pályázati kiírás

„Romokat építek” – Szolnoki Csanya Zsolt képzőművész és költő

Szolnoki Csanya Zsolt „Romokat építek” című kiállítása három hétig volt látogatható a Romano Kher Balázs János Galériájában. A ,,finisszázs” – záró – kiállításra 2023. október 9-én került sor, egy kötetlen beszélgetés és egy interaktív játék keretében. Az est házigazdája Balogh Tibor grafikusművész, a Romano Kher művészeti referense volt. A témát a kiállítás képei szolgáltatták, azaz „a mindent kikezdő idő”: a megkopott életek nyomai a tárgyakon, falakon. Az este folyamán felelevenítettük a kiállítást bemutató és megnyitó festőművész, Oláh Norbert gondolatait, Szolnoki Csanya Zsolt művészetéről, az alkotói folyamatokról, hitvallásról. Külön öröm volt számunkra, hogy felvételről ugyan, de ismét meghallgathattunk néhány verset Szegedi Tamás színművész tolmácsolásában a Romokat építek című verseskötetből. Mata András régi kollégánk és barátunk, hallgatókkal örvendeztette meg a művészt és vendégeit.