Kemény Bertalan Nagydíj

Szívből gratulálunk Eperjesi Tamásnak, a Református Szeretetszolgálat felzárkózási osztályvezetőjének, akit a Falufejlesztési Társaság ma Kemény Bertalan Nagydíjjal jutalmazott a magyar vidék- és falufejlesztés terén végzett munkájáért.
Gratulálunk Rézműves Melindának, a budapesti Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Ház vezetőjének, az első roma tájház alapítójának, aki szintén díjat vehetett át a mai napon vidék- és falufejlesztésben végzett tevékenységéért.

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS -MONTAGE

Mi az a montázs?
A kuckó Családi napon mindenki megtudhatta, aki eljött a Romano Kherbe egy kis kézműveskedésre. Az alkotások kis csoportokban készültek, apró részletekből építve össze az egészet.
Voltak, akik a múlt és jövő témáját választották, de a legnépszerűbb a nyár elképzelése, megtervezése és megjelenítése volt.

Roma reprezentáció Magyarország közterein

A „Roma reprezentáció Magyarország közterein” című kiadvány bemutatója
Június 1-én mutatták be a széles nyilvánosság számára a „Roma reprezentáció Magyarország közterein” című kutatás eredményeit és kísérőkiadványát, valamint az ennek alapján elkészített online térképes adatbázist. Az esemény a Tom Lantos Institute és a Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Ház együttműködésében valósult meg, a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettest Varjú Gabriella szakmai főtanácsadó képviselte.
A nyilvánosan is hozzáférhető adatbázis a maga nemében egyedülálló, hiszen teljeskörűen bemutatja a Magyarország közterületein található roma reprezentációkat, így különösen a roma vonatkozású emlékműveket, emlékoszlopokat, emléktáblákat, domborműveket, kopjafákat, középületeket, parkokat, köztéri festményeket, szobrokat, és közintézményeket. Az adatbázis célja, hogy minél több érdeklődő számára hozzáférhetővé és megismerhetővé tegye a roma emlékeket, ezzel a többségi társadalom figyelmét is felhívja a közösség társadalmi és történelmi szerepére, maradandó kulturális értékeire. Az eseményen bemutatták az eredményeket összegző kiadvány romani fordítását is.
Az adatbázis és a romani nyelvű kiadvány a Tom Lantos Intézet weboldalán érhető el:
https://tomlantosinstitute.hu/…/roma-reprezentacio…
A fotók forrása: Tom Lantos Institute

Szakmai együttműködés

Kellemes hangvételű szakmai egyeztetést folytattunk Herfort Mariettával, a Phiren Amenca nemzetközi szervezet vezetőjével, Miyazaki Junnal, Terézváros humánügyekért felelős alpolgármesterével, valamint Szücs Balázs Erzsébetváros kultúráért felelős alpolgármesterével. A találkozó sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindenki konkrét feladatokkal távozott.

A Romano Kher újabb együttműködő partnerekkel lett gazdagabb, hamarosan újabb helyszíneken fejthetünk ki szakmai tevékenységet a tehetséggondozás, a roma kultúra, identitás, értékmegőrzés érdekében.

Paramisi Társulat Király Kis Miklós népmese feldolgozása interaktív színdarabja


A Gyermeknap alkalmával a Paramisi Társulatot hívtuk meg hozzánk, hogy a Király Kis Miklós mesén keresztül szóljanak a gyermekek szívéhez. A Társulat tagjainak kiváló előadása forrása volt az örömszerzésnek, az elfogadásnak. A gyermek közönség egyhangúan megszavazta, hogy a cigány kis Miklósból lehet király. A közönség együtt énekelte a cigány népdalokat a társulat tagjaival, a mesébe szőtt romani/cigány szavak segítették az érzelmi azonosulást, az elfogadást. A mesében szimbolikusan megtalálhattuk a válaszokat a kérdéseinkre. A mese, az előadás, a díszlet, a bábok mind-mind érzelmi feltöltődést adtak mindannyiunk számára, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Köszönjük az előadást, a gyermekeknek és a pedagógusoknak a részvételt!