Elhunyt Setét Jenő

Tragikus hírre ébredt ma Magyarország! Ma hajnalra virradó éjszaka elhunyt Setét Jenő, az ország lelkiismerete. 1972-ben született, Sárospatakon nőtt fel egy kereskedő családban. Már egészen fiatal korában az akkoriban ébredő roma mozgalomhoz csatlakozott, tinédzserként már a Phralipe roma szervezet aktivistája volt. Fiatal felnőttként kerül a fővárosba, majd 1995-től, a kezdetektől dolgozik a Roma Polgárjogi Alapítványnál. Szerényen, szorgalmasan végzi a háttérmunkát megszámlálhatatlan kilakoltatási és diszkriminációs esetnél. Hatalmas munkabírása, állhatatossága és tehetsége révén a lakhatási ügyek megkerülhetetlen szakértőjévé válik Magyarországon. A Polgárjogi Alapítvány halványulása után más nagyhírű jogvédő szervezetek veszik igénybe szaktudását, mind a TASZ-nál, mind a NEKI-nél jelentős munkát végez. 2011-ben a legutóbbi népszámlálás idején sokezer aktivista megmozgatásával szervez kampányt, hogy minél többen valljanak roma identitásukról is – óriási sikerrel. Az aktivista hálózatot – bár sokan kapacitálják – nem hajlandó semmiféle politikai játszmára felhasználni, de megteremt belőle egy tíz éve aktív közösséget, amely néhány éve Idetartozunk Egyesület néven szervezetté alakult. Ezzel a közösséggel megszámlálhatatlan rendezvényt és demonstrációt szervez. Megteremti a Roma Büszkeség Napja rendezvényt, amely révén addig soha nem látott nagyságú tömeget tud utcára vinni évről évre egy békés felvonulásra. Hatalmas tömeget sikerül megszerveznie 2020 februárjában a gyöngyöspatai romák és a bírói kar védelmére a parlament elé. Számtalan közéleti vitában is aktívan szerepet vállal, rendszeresen fellép minden elnyomott társadalmi csoport érdekében. Felsorolni is nehéz lenne, hogy mi mindennel járult hozzá a magyar közélethez, de most még nem is tudjuk ezt feldolgozni. Most a gyász ideje van. Hatalmas ember távozott közülünk. Részvétünk Setét Jenő családjának!

forrás: Roma Sajtó Központ

Balogh Paci Ösztöndíjat alapít a Józsefvárosi Önkormányzat

A programban résztvevők vállalják, hogy fellépőként, kiállítóként megjelennek az önkormányzat által szervezett rendezvényeken.

A Józsefvárosi Önkormányzat célja, hogy Józsefváros az erős közösségek közösségévé váljon, ezért új alapokra helyezzük a kerületi roma politikát is.

A kerületi gyermekek képzésének támogatására összpontosítunk, mert ez szolgálja leginkább a roma közösség és Józsefváros jövőjét. Ezt a célt segíti elő az is, ha a helyi roma részvétel és érdekképviselet túlmutat az intézményes kereteken, ha a roma önkormányzat mellett – és reményeink szerint azzal hosszú távon való együttműködésben – teret kapnak a Józsefvárosban tevékenykedő roma szervezetek és a romák integrációjáért dolgozó civil szervezetek, valamint informális, önszerveződő közösségek is.

A Balogh Paci Ösztöndíj egy az eddigi támogatásoknál jobb és hatékonyabb, hosszú távú összművészeti program első lépcsője, melynek célja, hogy fiatal tehetségeinknek pályafutásuk kezdetén valódi segítséget nyújtson.

Célunk, hogy legyenek olyan, az ösztöndíj köré szerveződő közösségi programok, amelyek révén a szélesebb közönség is megismerheti a kerületünkben folyó művészeti műhelymunkát, illetve a roma kultúrát.

A Balogh Paci Ösztöndíj egy évre szól, a pályázatokat két korcsoportban – köz- és felsőoktatásban tanulók, illetve pályakezdők körében – hirdetjük meg három művészeti ágban: zeneművészet, képzőművészet és vizuális művészetek, illetve irodalom és előadóművészetek.

A pályázatok értékelésekor szakmai és szociális szempontokat is figyelembe veszünk.

Az ösztöndíjasok számára rendszeres havi juttatást biztosít majd az önkormányzat, ezen felül szakmai, illetve a menedzsmentben segítő mentorokat is, akik a pályázatok elbírálását is végzik. Az ösztöndíjprogram első évében a zeneművészeti ágban összesen 20, a másik két ágban összesen 5-5 helyet hirdetünk meg.

Az ösztöndíjprogram idén szeptemberben indul, pénzügyi fedezetét a 2022 februári kerületi költségvetés biztosítja.

forrás: Józsefvárosi Önkormányzat

Felhívás! Szarka Tamás: Esthajnal – roma tehetségkutató és szereplőválogatás

Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, zenész roma tehetségkutató felhívást tesz közzé és legújabb, Esthajnal című lemezbemutató koncertjére keres roma vendégelőadókat. Az ősbemutatóra 2022. augusztus 19-én kerül sor Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A koncerten közösen lép színpadra Szarka Tamás és zenekara valamint a Parno Graszt.

A szerző az Esthajnal című darab megírásával a magyarországi cigányság autentikus kulturális értékeinek felmutatását, közkincsé tételét tekinti legfontosabb célkitűzésének.

A tehetségkutató műsor célja kettős, és ezért más, mint az ilyen típusú, megszokott tehetségkutatók: egyrészt egy többlépcsős folyamatban felkutatunk és bemutatunk tehetséges roma embereket, másrészt e kiválasztás eredményeként a nyertesek részt vesznek a próbafolyamatban és színpadra lépnek az Esthajnal lemezbemutató koncerten.

Jelentkezni rövid, 2-3 perces videóra rögzített produkciókkal lehet a következő műfajokban, korosztályi megkötés nélkül: szólóének, szólóhangszer, zenekar, szólótánc, tánckarok.

A beküldött pályázati anyagokból felkért zsűri válogatja ki a második forduló résztvevőit. A zsűri által kiválasztott előadóknak az Esthajnal című darab egyik dalát kell majd a második fordulóra megtanulni és előadni, a táncosoknak pedig a megadott zenére koreográfiát készíteni. A második fordulóban már online közönségszavazás is lesz.

A harmadik, döntő fordulóban élőben Budapesten mutatják be produkcióikat a zsűri és a közönség által kiválasztott előadók. A döntőről felvétel készül, melyet online platformokon megosztunk.

Az első forduló jelentkezési határideje: 2022. február 28., éjfél.

Az első fordulóban való részvétel feltétele: a kitöltött és aláírt jelentkezési lap és bemutatkozó videofelvétel beküldése (videofelvétel feltöltése, illetve videó letöltési linkjének küldése) az esthajnal2022@gmail.com e-mail címre.

Esthajnal regisztrációs lap
18 év alattiak jelentkezése csak szülői beleegyezéssel lehetséges!

Esthajnal szülői beleegyezés

A tehetségkutató szervezője: Szarka Tamás Produkció

Felelős személy: Csikmák Mónika manager, sztp@nextra.sk, 06 (30) 891-8183

További információk:
facebook.com/szarkatamas.hu
youtube.com/szarkatamasprodukcio
www.szarkatamas.hu

SZARKA TAMÁS – 40 év címszavakban:
több mint háromezerötszáz koncertet adott a világ huszonkilenc országában,
négy nagykoncertet a Budapest Arénában,
koncertezett a Grammy-díjas Al di Meolával, a Harlem Gospellel,
a méltón világhírű Miklósa Erikával.
Első szimfóniáját 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián teltház előtt,
többmilliós YouTube-nézettséget ért el a világhálón,
közel hatszáz dal zeneszerzője és szövegírója.
Egészestés darabokat írt Máriáról, Benyovszky Móricról, Dózsa Györgyről,
megkomponálta az Üvegtigris 2. film zenéjét,
Éden földön című zenés fantasyját 2015-ben mutatta be
a budapesti Nemzeti Színház, és azóta is folyamatosan teltházak előtt játsszák,
megírta a 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték grandiózus zenéjét,
mely Szent Istvánról és Magyarországról szól.
2019 óta évente június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján közös éneklésre hívja a világ magyarjait.
2020-ban megszületett Missa Missio című korszakalkotó, szakrális műve.